MÉLYSZEGÉNYSÉG MAGYARORSZÁGON

 
  • kiszorul a munkaerő-piacról;
  • egészségi állapota rosszabb az átlagosnál;
  • iskolai végzettsége alacsonyabb az átlagosnál;
  • az ország leszakadó térségeiben lakik; 
  • rossz közlekedési ellátottságú és infrastruktúrájú kistelepülésen lakik;
  • kevésbé fér hozzá a bölcsődéhez, óvodához, orvosi ellátáshoz és az egyéb szolgáltatásokhoz.

A mélyszegénység az egyik legsúlyosabb társadalmi gond a mai Magyarországon: mintegy félmillió ember tartozik ebbe a kategóriába.

Ezt a csoportot halmozottan hátrányos helyzetűnek is nevezik, mivel több dimenzióban is hátrányok sújtják. Nagy az esélye, hogy egy mélyszegénységben élő ember

 

Egy mélyszegénységben élő családban az egy főre jutó jövedelem ötvenezer forint alatt van. A közoktatási rendszer általában tovább erősíti a hátrányos helyzetűek lemaradását. A mélyszegénység különösen veszélyezteti a gyerekeket és az időseket. A cigányság aránya körülbelül e csoport negyven-ötven százalékát teszi ki.

A 2011-es népszámláláskor a leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségekben a lakások 16 százaléka komfort nélküli, szükség- és egyéb lakás volt. A 2015. eleji adatok alapján az érintett lakások 10 százalékában nem volt vezetékes víz (ez az országos arány kétszerese). A vizsgált települések 54 százalékában nincs helyben háziorvos. E térségekben az átlagosnál kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy autóval közlekedjenek. Nagy hátrányt jelez az alacsony szélessávúinternet-ellátottság is: itt 2014-ben ezer lakosra 158 előfizetés jutott, százzal kevesebb, mint országosan.

Magyarországon a mélyszegénységben élők területi elrendeződése lényegében egybeesik a leghátrányosabb helyzetű kistérségek (LHH) eloszlásával:

1. ábra: LHH kistérségek Magyarországon napjainkban (forrás: www.nfu.hu)

1. ábra: LHH kistérségek Magyarországon napjainkban (forrás: www.nfu.hu)

A legfejletlenebb járások az ország periferikus részein helyezkednek el, jórészt az észak-keleti, a keleti és a déli határ mentén. Az országhatár Borsod-Abaúj-Zemplén megyétől kezdődő, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Biharon át Békésig húzódó, 20 járást érintő szakaszán a Sátoraljaújhelyi és a Gyulai járás kivételével mindegyik a legelmaradottabbak közé tartozik, és a Dél-Dunántúlon is összefüggő sávot alkot a három horvát határ menti járás (Csurgói, Barcsi, Sellyei). A borsodi járások fele, a szabolcsiak héttizede tartozik a legelmaradottabbak közé.

E körzetekben a települések 61 százaléka ezer főnél kisebb lélekszámú, miközben országosan ez az arány 56 százalék. A legelmaradottabb járások népességének 10 százaléka cigány származású, ami jóval meghaladja a 3,2 százalékos országos átlagot. Az itt élők iskolai végzettsége is elmarad a többiekétől: a legelmaradottabb járások 7 éves és annál idősebb népességének közel fele legfeljebb az általános iskolát végezte el, míg országosan ez csak a lakosság harmadára jellemző. A felsőfokú végzettségűek aránya mindössze 7,8 százalék, vagyis az országos átlag felét sem éri el, az érettségit szerzők 18 százalékos aránya pedig csupán héttizede az országos átlagnak. A helyben élők rendkívül alacsony iskolázottságát az is magyarázza, hogy a képzett munkaerő folyamatosan elvándorol ezekből a térségekből.

 

Részlet a KSH „Háztartások életszínvonala” című, 2014. novemberében megjelent tanulmányából  (LINK):

 

„A közgondolkodásban a szegénységet általában a jövedelmi szegénységgel azonosítják. A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés azonban ennél tágabb fogalom. Az Európai Unió a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának mérésére egy összetett mutatót dolgozott ki, amely a lehető legtágabban határozza meg a szegénységet. Az elsődleges mutató (AROPE) három tényező együttes vizsgálatát foglalja magában: a jövedelemhiányon túl számba veszi az anyagilag elérhető javak körét, valamint a munkaerőpiaccal való kapcsolatot is. Ez az összetett mutató szándékosan a legtágabb módon értelmezi a szegénység lehetséges kereteit, de ez nem azt jelenti, hogy ennyi lenne a tényleges szegény, mivel azokat is beszámítja, akik a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának ki vannak téve. Ez a lehető legnagyobb halmaz, azok is beletartoznak ebbe a csoportba, akik vagyonukból élnek, és nem dolgoznak (nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élnek), vagy akik nem jövedelmi szegények, de saját bevallásuk szerint nem engedhetik meg maguknak a fogyasztás egyes tételeit.

Az Eurostat által használt összetett szegénységi és kirekesztődési mutató (AROPE) az alábbi három dimenziót foglalja magában:

1. Relatív jövedelmi szegénység: 

 

a medián ekvivalens jövedelem 60%-ánál, azaz a szegénységi küszöbnél kevesebb jövedelemmel rendelkező háztartásokban élő személyek aránya. 

 2. Súlyos anyagi depriváció:

 

alapvető javakhoz való elégtelen hozzáférést, anyagi nélkülözést jelent. Súlyosan depriváltnak tekintjük azokat a személyeket, akikre az alábbi kilenc tétel közül legalább négy vonatkozik:

  1.  hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátraléka van;
  2.  lakás megfelelő fűtésének hiánya;
  3.  váratlan kiadások fedezetének hiánya;
  4. kétnaponta hús, hal, vagy azzal egyenértékű tápanyag fogyasztásának hiánya;
  5. évi egyhetes, nem otthon töltött üdülés hiánya,
  6. anyagi okból nem rendelkezik személygépkocsival;
  7. anyagi okból nem rendelkezik mosógéppel;
  8. anyagi okból nem rendelkezik színes televízióval;
  9. anyagi okból nem rendelkezik telefonnal.

3. Nagyon alacsony munkaintenzitás (munkaszegénység): 

 

azokban a háztartásokban élők tartoznak ebbe a csoportba, amelyekben a munkaképes korú háztartástagok a megelőző évben a lehetséges munkaidejüknek legfeljebb egyötödét töltötték munkával. Azok a személyek vannak kitéve a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának, akik a fenti három fő dimenzió közül egyben vagy többen érintettek. E mutató szerint 2013-ban Magyarországon a teljes lakosság 31,1%-át, azaz 3 millió 44 ezer embert érintett a relatív jövedelmi szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának legalább egy dimenziója, ami 2,4 százalékponttal, azaz 241 ezer fővel alacsonyabb a 2012. évinél. Az egyes dimenziókat tekintve 0,3 százalékponttal nőtt a relatív jövedelmi szegények aránya, a munkaszegények aránya 0,3 és a súlyos anyagi deprivációban élők aránya 2,9 százalékponttal csökkent. Azok száma, akiket mind a három szegénységi dimenzió együttesen sújtott 461 ezer főt tett ki, ami 18 ezer fővel több, mint a megelőző évben.” (KSH. 15-16. oldal)