Hogyan (ne) szervezzünk szegényeket támogató hálózatokat?

Meghívó

A Katalizátor Hálózat következő találkozójára, mely

2013. november 12-én, kedden, 18 órakor lesz a Krétakör Bázison
(1093 Budapest, Gönczy Pál utca 2. - a Kálvin tér mellett)

Program:

18.00-18.10:

Érkezés, ráhangolódás

18.10-19.30:

Kerekasztal-beszélgetés a hálózatszervezés kihívásairól,

a hálózati kooperáció lehetőségeiről.

Résztvevők:

Kovács Edit (Közösségfejlesztők Egyesülete, Közösségi Kezdeményezéseket Támogató Szakmai Hálózat),
Molnár Klára (Magyar Adományozói Fórum),

Szekszárdi Júlia (Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete),

Szőke Judit (Polgár Alapítvány az Esélyekért, Roma Tehetségsegítő Tanács),

19.30-20.30:Vita

Házigazda:

Hadas Miklós (Katalizátor Hálózat)

Szilágyi Eszter (Katalizátor Hálózat)

További információk az alábbi honlapon találhatók:

http://katalizatorhalozat.hu/

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A Katalizátor Hálózat (KH) célja, hogy elősegítse a cigányság társadalmi integrációja és a mélyszegénység csökkentése érdekében munkálkodó állami, egyházi, civil és piaci szervezetek, illetve programok közötti párbeszéd és tartós együttműködés kialakulását, a párhuzamos tevékenységek hálózatba rendeződését. A KH arra törekszik, hogy a fenti alapcélok elérése érdekében (1) közvetítsen az eltérő tudásterületek, szakmai protokollok és ideológiák között; (2) pozitív utópiákat fogalmazzon meg; (3) fórumot biztosítson a jó példák megismertetéséhez és láthatóbbá tételéhez; (4) elősegítse rendszerezett információk megosztását szolgáló adatbázisok létrehozását.